We can breathe in space...

Fogjuk a két, egyenes szálat.

Keresztbe tesszük, majd az egyiket

a másik alatt átbújtatjuk.

Ezután jön az egyik nyuszifül,

majd a másik nyuszifül.

Megtekerjük, majd

újra áthúzzuk a másikat

az egyik alatt.

szorosra húzzuk.

 Folyós idő!

Hova szaladsz ujjaim közül?

Az előbb

éjszakát ittunk a csillagok fölül.

És ujjak feszültek a palack nyaka köré

és könnyek

folytak arcunkon lefelé,

És a kanapén

átgurultunk, hogy megmentsük egymást,

aztán még

Holdat is néztünk, ahogy szájtátva állt,

És én szívesen

haltam volna bele a boldogságba.

De nem lehet,

mert sok a dolgom, és nem érek rá...

Csöndes nap ébred

és süt szemembe,

amint a buszról lelépek,

keddek gondjával fejembe'.

Bárcsak cigiznék,

akkor bemehetnék a Traffikba

újságért, oda ahonnét

gyerek szalad ki, kezében csent csokival.

Tonk! Mondja sértődötten

egy oszlop, miután a szél

egy ártatlan szoknyát fellibbent

és én nem előre nézek, csak mék.

Zsibbadtan folytatom,

siető népek közt,

akik azt kérdezik maguktól

gyötörve sűrű kétségektől,

hogy vajon miért nem

-Ó, heló, szia, rég láttalak!

Órára mész? Mondd meg

az Istinek, hogy szevasz!-

Szóval, hogy miért nem tojást

ettek reggelire sonkával,

mert akkor most

nem mekizni kéne kutyafuttában.

Még a fészbukom

is azt mondja nékem,

hogy (én állítom)

én történek éppen.

(-de két különböző helyen)

Hupsz, egy villamos,

néhány ötlet és egy kis zene,

tovasuhanok

az Árpád tér fele.

Mesélj nekem, drága!

Olcsó altatókról,

vagy mikor a fránya

téli éjszakáktól

senkinek sincs álma.

Mesélj nekem, mesélj

órákról, hetekről

amiket nélkülem megélsz,

mikor rohansz reggeltől.

Mesélj nekem, ne félj!

És mondom neked

történetét sisaknak és lábaknak,

hogy hajnalban hogyan ébredek

és beszélek a szobámnak.

(Majd ha találkozom veled...)

 Hirtelen

Mikor egyből lesz két elem
Mikor száguld a féktelen
Mikor véget ér a végtelen
Akkor,csak akkor lesz hirtelen

 Angyallány

Szemembe néztél
Szivedbe néztem
Barna fürtjeid közt
Éveket időztem

Neked egy perc
Nekem az élet
Minden pillanat
Mit,melletted megélek

Megszólalsz,angyalok
Szívem csak andalog
Én örökre rabod vagyok
Szabadulni úgysem tudok

Fagyasztó hidegben
Megmelengeti,fáradt
Magányos lelkem
Mézédes hangod

Százszor,ha kérhetem
Szivedet add nekem
Pártalan lelkemnek 
Gyógyírt adj hirtelen

hehe amatőr barátom azt szerette volna kifejezni, hogy mostmár (részben kreativitáshiány miatt, részben pedig azért mert, miért ne) ketten fogunk ide írkálni, és most szerintem főleg Ő, aki bemutatkozhatna igazán... szóval enjoy! (SK4|Sanity)

majd amikor a nők ledobják nagykabátjaikat

és a férfiak szorosabb alsógatyát vesznek

Ki jár a fejedben...

Soha ne kövesd
a csillagot,
és ne szeresd
mert ő viszont
nem fog látni
soha.

Soha ne mondd,
hogy soha
mert nem tudod
hogy majd
ki jár a fejedben
minden nap.

Ha valaki már régen mozdított meg
lehet, hogy kissé poros a lélek
és nehezen jönnek...azok.

A hajnal rám kacsintott

és zötykölődve folyt szét,

mint tinta, amit senki fel nem

itatott.

Felelőtlenség. Ezt a szépet

rábízni ennyi emberre(marhára),

ránk, akik mint néma felkiáltójelek

nézzük a hajnali, szürke eget.

Ó, hát itt vagytok,
eljöttetek értem.
már duplák a csillagok,
és lekoppan a térdem.
csak ne történjen semmi
a következő fél órában
ne kelljen menni,
vagy meghalni boldogan.
áh, azok a csillagokok,
szépek. Vigyétek már innen
a sok, színes villogótok!
Nem látom őket.

 Nagyon elmúlik a

fájdalom,

úgy, hogy már nincs miért

tovább élni.

Akkor babám,

akkor.

Majd alszunk

egy kicsit.

Kisütünk valami

kiflit,

jó melegen az igazi

(szeretem a péksütit).

Hej, babám

hej!

Aznap másnaposan

ébredünk.

 Itt valaki hiányzik,

itt, ahol az alma világít,

és én wifiznék veled,

egyem a narancssárga fejed.

 Flancos

fehér

fiúk

fogkrémet

falnak

foltos

fehér

fürdőlepedőik

felett.

 Víziók jönnek,

szállnak velem harcba.

Az nem komplett,

aki tudja, de az az igazi,

az nem tudja.

Ajtók szállnak,

lassú keringőre, magasba

és sötét kapualjak

szippantják a hideget.

A meleget nekünk hagyva.

A világ mozog,

a föld remeg,

minden árnyékként oson,

miközben körülöttünk

forog a képkeret.

Suttognak felém,

de nem hallgatom meg.

Csak a te hangod hallom

és nézlek téged,

ahogy ott állsz velem.

-

Hajnalban félig boldogan, csak úgy, csak

te meg én.

-

Asszem te is láttad, amit én, ott benn,

a szemedben,

igenis fantasztik volt,

akármit is

komplikál nekem meg neked (nekünk) össze az élet.

Majd sétálsz járdán, vagy út közepén,

talán velem, nevetve, távol minden gondtól.

 Őrült.

Mert padokon

ülve, sörön csúszva

indul neki sötét éjszakának,

akkor is, ha nincs kivel,

és találkozik, akikkel nem szeretne,

vagy akik nem is szeretik.

Csak hogy téged megtaláljon,

ott, ahol már

jót nem

vár.

Ez vagyok én,

(a te pedig csak te lehetsz)

és ahogy kinéztél,

az nézőpont kérdése.

 Fekete-fehér filmen

örökítenek meg majd

és az unokáink egyszer

tudni akarják, hogy

vajon:

Feküdtünk-e motorháztetőn,

vagy ittunk-e sört korsóból,

bort kannából kólával,

és volt-e színes filmünk.

Vajon?

Fogtuk-e szép lányok

kezét, vagy nem mertük

felfedezni a másikat.

Esetleg magunkat.

Szemekben, kezekben

táncokban, fülünkben

zúgnak nyári szúnyogok

idegesítve, de a füst tán még

rosszabb.

Míg mesélünk, vagy

csak álmodjuk,

hogy mi lesz, ha mondjuk

majd valakinek, hogy

egyszer:

Napoztunk stégeken

jártunk ám srégebben,

toronyból pincébe,

csillagtalan estékbe.

Egyszer!

Fújtunk az életre,

ittunk a végzetre,

fülemben szólt rakkendroll

és harcra hívtuk a sorsot.

Szívekbe, években,

néhány kérész-életben

gurul, gurul a hegy.

És soha nem tudja, hova

megy.

Üres, átlátszó üvegek,

nevetéstől guruló szövegek,

digitális fotók fekete-fehér

színekben, és illatok.

Álmodtunk:

 Sétáltunk hajnalban,

vártunk vonatot,

voltunk kirúgva meg

felvéve és szerettünk és

álmodtunk.

Jöttek a tücskök,

mentek a csókok és a trükkök,

koncertek, szerelmek

és éltünk sok életet.

Ébren a világ színes,

tompa, de mégis éles,

és én nem vagyok öreg,

de neked majd mesélek

egyszer.

Jól köszi,

 laposkúszásban,

  Valamit erősen fogva,

    nyerítést hallatni hangosan,

     sebesen felvenni a nyúlcipőt és uccu!

(eredeti:

Jól, köszi,

 laposkúszásban

  egy Valamit fogva,

    nyerítésemet hallatni

     futva magam elől. ) 

 Mert néha a bölcsek is meglankadnak,

és a jóknak is betörik a fejük! (Székely népi hagyomány)

 (pesszimista verzsön)

Nem, babám,

nem vagyok látnok.

Nem tudom ám,

hogy megadnád-e a telefonszámod?

(optimista verzsön)

Igen drágaélet,

látom, hogy látod!

Igen, bejössz nékem.

Elkérhetem a számod?

 Harmadnap

Két napja ittam

vizet meg

érzéstelenítőt

és most csak üldögélek

mint egy török.

Aztán kiesek jobbra

bele a levegőbe.

…mindig van répa,

még a világűrben

(is.)

Teszek egy kört

drága áramköreimben [vagy a tieidben, ha úgy jobb, ha érted, hehe]

sajnos kissé sérült, [az enyém, nem a tied]

egy-két szakasz eltűnt az ütközetben.

Pedig csak lentről

fényképeztek mindig,

és én ettől

csak jobban vágytam a csillagokig.

Felfelé nem lehet

esni.

Csak lebukni,

ahol, csillagom

mi (bizony)!

 1.Barátság

Az ott mi?

Az kérlek, a Sörkert

kies Alföldje. Itt

barátságok köttetnek

Már ha annak lehet hívni

egy-egy korsónyi időt,

amíg nincsenek problémák

meg miegymás,

de hát a francsetudta,

hogy rossz dolog is történ

het.

2. Tégla

Vörös, mint a fülem

(már ha nincs bevakolva).

A kőműves meg sokat süketel,

mégis elnézed.

Nekem nem, mert

a sör már (rég) elfogyott

és még nincs lekváros

gofri.Falakat építünk

és hagyjuk őket egymásba

futni.

3. Wasser (ha így írják)

Gyógyszer sebre, gyógyszer koszra

és másnapra- két Aszpirinnel.

Elmos mindent

vagy előbb, vagy utóbb,

és mégse veszitek észre.

Hadd csobogjon tovább:

senkit nem érdekel,

akár falakat is dönthet,

mert hiszen „sohasem

volt jó semmire,

mindig csak árad”.

Szegény víz, ne aggódj,

majd jön más

hajós.

Azon az alagúton,

ami oly barna, olyan szép,

mennék szívedig, biz’ én!

…és mi beléptünk a kijáraton.

Az idő megállt körülöttünk,

és mi angyalok lettünk,

minden hibánkkal, és a pillanatban

elidőztem. És talán ezért a percért

éltem olyan életet, ami megért

mindent. Mint egy maraton,

ahol győzelmi hírt viszek,

vagy ha valamiben hiába hiszek,

de a végén boldogan csalódom.

Egyetlen lépésig,

lebbenő szellővel

és ezüst-napszemüveggel.

Egyetlen percig.

És értelmet nyert

minden korty pia, amit lenyelt

és minden könny is,

és már forrt bennem a nevetés

és boldog voltam veletek, és…

Csak addig, csak addig.

Mi angyalok voltunk, és te?

hát te, te voltál

és én még tudom, mit mondtál,

csak a fáradtságot senki nem vette,

hogy take a photo.

Meg hogy elmesélje otthon.

Lehet, csak én tettem

naggyá a pillanatot, és már

leért az összes láb.

Csak a te arcod van előttem. (angyalom)